Pálya Pompónia vagyok. 2016-ban végeztem a Színház-és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán, Bagossy László, Pelsőczy Réka, Rába Roland keze alatt. Előtte a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium dráma tagozatán érettségiztem.  Az egyetemi évek alatt volt szerencsém az Örkény Színházban, a Belvárosi Színházban, a Katona József Színházban, a Vígszínházban, a volt Tűzraktérben, a Jurányi Házban, a Trafóban, a Mu Színházban és számos vidéki helyszínen játszani. A diploma megszerzése után a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja lettem. 5 év után elhagytam a társulatot, hogy újra szabadúszóként működhessek és vállalhassak színházi felkéréseket. A tanításban alapvetően az önismeret foglalkoztat. Meglátásom szerint a különböző színházi formák segíthetnek abban, hogy kellő visszajelzéshez juthassanak a diákok önmagukkal kapcsolatban. Hiszem, hogy a mai Világban fontos, hogy tudjunk  magabiztosan kommunikálni, gyakorolni és fejleszteni a vita kultúránkat. Önmagunk képviseléséhez magabiztosság kell, a magabiztosság megszerzéséhez bizalom, a bizalom érzéséhez sikerélmények sora. Ebben tudok én segíteni és szeretnék is.