NEMES NAGY ÁGNES SZÍNÉSZKÉPZÉS
Gyakorlatos színész (színházi- és filmszínész szakmairány)
színész (szakképesítés ráépülés)
Gyakorlatos színész (színházi- és filmszínész szakmairány)
színész (szakképesítés ráépülés)
A 2023/2024-es tanévre a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés felvételt hirdet.
Az elmúlt évben már bevált módon a jelentkezők a kétnapos felvételi során előbb mini workshopokon vehetnek részt – amiket szakmánk fontos, fiatal képviselői tartanak, majd másnap hagyományosabb módon, repertoár-anyaguk bemutatásával is megmérettethetik magukat.
A teljesség igénye nélkül, álljon itt egy lista, hogy a képzésen már régóta tanító kollégáink – Naszlady Éva, Pallagi Ákos, Papp Márta, Tóth Miklós – mellett kik lesznek még jelen ezeken a napokon:
Barna Lilla – fizikai színházi koreográfus-rendező
Bársonyosi Dávid – drámainstruktor
Fábián Péter – színművész, rendező
Góbi Rita – táncművész
Hegedűs Réka – az angol nyelvű színjátszás tanára
Hojsza Henriett – fizikai színházi koreográfus-rendező
Imre Krisztián – színművész
Kenderes Csaba – színművész
Kis Hajni – filmrendező, forgatókönyvíró
Pálya Pompónia – színművész
Tárnoki Márk – rendező
Vilmányi Benett – színművész
A felvételire szabad mozgásra alkalmas, – az utcai ruhától mindenképpen különböző – váltóruha és váltócipő kötelező, valamint egy repertoár lista szükséges, amelynek tartalmaznia kell legalább 10 szabadon választott verset, 5 monológot, 3 dalt és egy olyan szabad gyakorlatot, amely bármi lehet, amit a felvételiző választ. (fotó, rajz, képzőművészeti alkotás, tánc- vagy mozgásetűd, hangszeres előadás stb.)
A felvételi várható időpontja:
július 3-án kezdődő héten.
Kedves Érdeklődők!
Színészképzésünk jelentkezési lapja a következő linken tölthető ki. ( https://forms.gle/TjxqhegkhvAzRMuE7 )
További információkért keressék Naszlady Éva szakképzésvezetőt a szineszleszek@nemesgimi.hu címen!